Az MMT önkéntes társuláson alapuló önálló jogi személyiséggel rendelkezõ társadalmi szervezet, amely a magyar mûtõs szakasszisztensek szakmai érdekképviseleti törekvéseit országos szervezetként kívánja érvényre juttatni.
Ebben a körben felvállaltuk többek között a tagjaink szakmai képzésében, továbbképzésében való részvételt, konferenciák, kongresszusok szakmai szekciók elõkészítését szervezését.
Szakmai érdekvédelemi tevékenységünk keretében célul tûztük ki a feladatainkat érintõ jogszabályok – tervezetek elõkészítésében, megvitatásában való részvételt.
Megalakulásunk óta évenként országos kongresszust, regionális továbbképzéseket, szakmai tudományos napokat szervezünk. Tevékenységünk kiterjed az oktatói, - szakértõi, -és vizsgáztatási feladatokra is. Aktívan veszünk részt a képzésünk átalakításában, valamint képzésünk fõiskolai szintre emelésében is.
Megyék:
Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém, Zala
Szakmai kapcsolataink:
- Egészségügyi Minisztérium
- Parlament egészségügyi bizottsága
- Különbözõ egészségügyi szervezetek
- Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara
- Egészségügyi Szakképzõ és Továbbképzõ Intézet
- Egészségügyi Szakdolgozók Együttmûködési Fórum
- Egészségügyi termékeket gyártó és forgalmazó cégek képviselõivel
- Felvétel a 2005 április 23.-án az Európai Műtősnővérek Szervezetébe /EORNA/